2012. július 13., péntek

26. rész Aeternum

Thalia szemszöge

Nem kezdeném el ecsetelni, hogy az erotikusnak mondható táncom után nem történt semmi köztem és Carlisle között ami egy kicsit elszomorított, de legalább annyit ki tudtam "erőszakolni" belőle, hogy megígérje a nászéjszakánk tényleg arról fog szólni  amiről kell. Tudtam, ha a vőlegényem valamit megígér azt be is tartja így elégedetten mentem vissza a szobámba egyedül mivel a lányok jól érezték magukat (és egymást) szerelmeikkel. Másnap reggel korán keltem és a lányaimmal elmentünk pedikűrre, manikűrre, fodrászhoz és masszőrhöz. Azonban szembe kellett néznem a ténnyel, hogy félóra múlva kiköt a hajónk Olaszországban és a mai napon kimondom a boldogító igent Carl-al. Az idegességtől úgy éreztem mintha nem is pillangók, mintsem kifejlett  óriási denevérek repkednének a gyomromban.
-Ne stresszelj már! Lazíts! Carlisle nem fog nemet mondani az oltár előtt.-próbált lenyugtatni szőke kis angyalkám idegességem láttán.
-Ölelj át kincsem és mondd, hogy nem lesz semmi baj!
Ő szorosan átölelt és a fülembe suttogta az általam kért szöveget majd belepuszilt a fülembe melynek köszönhetően tíz másodpercig fél fülemre megsüketültem.
Kikötöttünk. Elkezdődik amitől féltem. A rohangálás és az állandó aggodalmaskodás minden apróság miatt, olyan szinten rossz hatással volt rám, hogy nem is menyasszonyként viselkedtem (már ha megvan írva, hogy kell egy menyasszonynak viselkedni) hanem egy kétségbe esett, eltévedt kislányra hasonlítottam aki biztonságos menedéket keres egy hurrikán elől ami mindjárt beszippantja. Érdekes, ez az érzés egyáltalán nem kerített hatalmába az első esküvőmön. Csak a szűk család volt ott még barátok sem (mivel akkor még nem is voltak barátaim). Akkor tudtam, hogy minden rendben lesz és nem féltem csak felvettem a fehér csipkés selyemruhám és úgy mentem az oltárhoz, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Carlisle nagyon sokban hasonlított Octavianus-ra ami csak most vált számomra világossá. Mindkettő próbál(t) óvni még a széltől is. Mindkettő illedelmes és tisztelettudó (volt) velem szemben. A legnagyobb különbség pedig a vérmérsékletük (már ha lehet ilyet mondani vámpírra). Carlisle nyugodt, megfontolt. Octavianus lobbanékony  és forrófejű volt. Ő ha meglátta hogy egy férfi engem bámul azt azonnal megölte az első adandó alkalommal egy sötét sikátorban míg Carlisle azt is megengedi, hogy velünk lakjon az exem. Így, Octav-val való házasságom után tudom a boldogító igen nem garantálja az örökké tartó happy end-et, ezért hatalmába kerített a félelem, hogy az égiek gyűlölnek engem és talán boldogságomnak véget vetnek a történelem megismétlésével.
Thalia első esküvője
A hajó fedélzetéről leszállva azonnal megpillantottam a Ferrari ff-emet ami mellett kedvenc unokatesóm, Heidi állt.
-Csáó Lia! Elvihetlek?-kérdezte megvillantva tökéletes fogsorát és lila szemében őszinte örömöt véltem felfedezni én pedig szintén örültem neki (meg az extrém színű szemének ami kivételesen alkalomhoz illő volt).
-Még mit nem. Én vezetek. Alice gyilkos vezetési stílusát megtapasztalva nem vagyok hajlandó másnak átadni a kormányt.-jelentettem ki.
-Még nekem sem?-kérdezte Carl aki észrevétlenül a hátam mögé került és magához ölelt.
-Na jó, talán veled kivételt teszek.-mondtam mártír arccal.
-Csakhogy a fiúk másik kocsival mennek.-mondta Heidi és egy másik Ferrari-ra mutatott.
-Csúcs! Imádom a déli vendégszeretetet.-kurjantotta el magát Emmett.
Mindannyian beültünk a nekünk szánt kocsikba (pontosabban én a sajátomba). Mivel maximum öt személyes a kocsim Jane Rosali ölében volt ami azért elég viccesen festett az amúgy is szűk hátsóülésen.
-Csak egy kérdésem van. Hogy juttatjuk a menyasszonyi és koszorúslány ruhákat nem is beszélve a fiúk öltönyeiről ide, ha egyszer se mi, se pedig Carl-ék nem hoztak egy darab bőröndöt se.-tettem fel a kérdést Alice-nek.
-A kulcsszavak: Edward és Balthazar. Amíg mi a hajón szórakoztunk addig ők előre menetek Volterrába a ruháinkkal repülővel.-magyarázta.
-Te jó ég! Nem választottam tanút.-hasított az agyamba a felismerés súlyos hibámról.
-Ne aggódj! Felkértem Leon-t. A legtöbb ember a tesóját bízza meg ezzel a fontos feladattal. Gondolkoztam még Balthazar-on is, de az kínos lett volna mindkettőtöknek, így is hatalmas lelkierőre vall, hogy egyáltalán eljön és nemhogy balhét nem csinál, de még segít is.-mondta fekete hajú lányom csodálattal adózva mágus mesteremnek.
-Tényleg nagyon szép tőle.-csak ennyit tudtam kinyögni.-És hogy tudtad Amerikából megszervezni az Olaszországi esküvőmet. Nem volt nehéz látatlanban?-kérdeztem terelve az előző témát.
-Nos, valóban nehéz lett volna sőt, szinte lehetetlen, de az internet és Sulpicia segítségével bármi lehetséges. Amit én az olasz esküvői weboldalakon olvastam annak az édesanyád helyben utána nézett. Így amit én otthon szerveztem azt Anyukád Volterrában elintézte, hogy minden rendben legyen.-mondta sugárzó mosollyal beszélve tündéri anyámról.
-Hát igen Ő tényleg egy angyali teremtés.-helyeseltem.
Megérkeztünk Volterrába. Végre újra itthon. Ekkor viszont szembeszökő változást véltem felfedezni. A város üres volt. Sehol egy ember, de nyüzsgő embertömeg helyett a parkolóként használt belváros verte ki nálam a biztosítékot. Az én kedves, szolid, visszafogott vendégseregem parkolója úgy festett, mint egy luxus autó kiállítás. Egymás mellett sorakoztak a Ferrarik, Porsche-k, Lamborghini-k, Aston Martin-ok és 
Jaguárok.
-Kicsit se lehetett feltűnő ennyi "ócskavas" a Volterrába vezető úton.-mondtam szarkasztikusan.
-Jaj Lia, ne pörgesd már ezen magad! Hidd el senkinek nem szúrt szemet.-legyintett Heidi.
-Ja tökre igazad van. Ugyan kinek tűntek fel?-folytattam az aggodalmaskodást.
-Thalia a vendégek tudták, hogy naplementekor kezdődik a ceremónia ha ideakartak érni a kezdésre és közben nem akartak diszkógömbbé válni akkor csak úgy tudták meholdani az utazást, hogy még sötétben jöttek valamikor kettő és három óra között akkor pedig már biztos nem láthatja meg őket ember akik ugyebár ilyenkor alszanak tehát fölösleges ezen agyalnod pláne, hogy még rengeteg dolgunk van.-oktatott ki Alice előhozva elviselhetetlen szervező énjét.
Mikor bementünk a kastélyba Heidi és Alice úgy csempésztek be a szobámba ahogy a testőrök védik a sztárokat a paparazziktól. Leültettek a fésülködőasztalom elé és Rosali a hajam, Alice a sminkem, Heidi pedig a műkörmömet csinálta. Műköröm?! Álljunk csak meg!
-Műkörömről nem volt szó.-mondtam kétségbeesve tekintve a számomra teljesen ismeretlen tárgyakra ami unokatestvérem kezében nagyon fenyegetően mutatott.
-Ne parázz már folyton! Ha tudom, hogy ilyen majrés vagy akkor hozok egy üveg wishky-t hogy lenyugodj.-mondta felháborodva a reakciómon és nem is zavartatta tovább magát és folytatta a műveletet és ennek következtében, hogy lenyugtassam magam csukott szemmel légzőgyakorlatokat csináltam. Vagyis csak próbáltam mert Alice állandóan rám szólt, hogy ne lélegezzek már ennyire mert zavarom az alkotásában. Legszívesebben azt mondtam volna erre, hogy "bocs, hogy élek", de mivel úrinő vagyok pontosabban uralkodónő beértem egy egyszerű "oké"-val.
Két óráig azt játszottam, hogy alszom ami lehet, hogy túl élethűre sikeredett és közben elaludtam vagy nem és közben gondolkoztam és azt tűnt álomképnek minden esetre kezdtem megnyugodni valamilyen csoda hatására. Csoda? Pedig nem szokásom hinni semmiben akkor most mégis mért hiszek hirtelen a csodában? Már is ilyen nagy változáson esek keresztül csupán annak a hatására, hogy férjhez megyek? Érdekes. Vajon mi fog még változni? Megakartam kérdezni Alice-t, de ekkor eszembe jutott, hogy a mágus genetikai katyvaszom miatt nem látja a jövőm ami egyrészt jó mert így mindig tudok meglepetést okozni másrészt meg rossz mert ugyan ki ne akarná tudni a jövőjét? 
Másfél órán keresztül ültem a székben tűrve a külsőm (számomra drasztikus) (óóó minek az a rohadt műköröm) megváltoztatását. 
-És készen vagy!-jelentették be egyszerre.
Félve nyitottam ki az egyik szemem és a tükörben szembetaláltam magam egy elegáns hercegnő, egy filmsztár, egy flancos szupermodell és egy férfi magazin címlaplányának (értsd műköröm) fantasztikus keverékével.
-Ez..ez..én vagyok?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Nem az angol királynő. Hát persze, hogy te.-mondta türelmetlenül Rose.
-Hát..lányok...én nem is tudom mit mondjak. Köszönöm!-mondtam és minden erőmmel azon voltam, hogy ne sírjam el magam az örömtől.
-Most már csak a ruhád van hátra.-mondta Alice.
Apró rendezvényszervező zsenim segített felvenni gondosan ügyelve a frizurámra és a sminkemre.
A többiek olyan gyorsan öltözködtek, sminkeltek és csinálták a hajukat, hogy csak csíkot láttam a kezükből olyan gyorsak voltak (kivéve Bellát akinek a többiek segítettek).
A ruha
A frizura (képzeld azt, hogy barna)
A műköröm 
Kopogtattak. Alice ment ajtót nyitni.
-Sulipi, Aró! Úgy örülök, hogy látlak titeket. Gyertek be, már kész van!-mondta vidáman.
Ekkor belépett Apa és Anya karöltve, mint a régi romantikus filmekben.
-Csodálatosan szép vagy drága kicsikém.-mondta elragadtatva Anyu és gyengéden átölet.-Büszke vagyok rád.-suttogta a fülembe.
-Nem találok szavakat.... hihetetlenül gyönyörű vagy Hercegnőm.-mondta lágy mosollyal Apu és gyengéden megsimogatta a nyakam ott ahol megharapott több, mint háromezer éve. Nagyot sóhajtott és tekintetét köztem és anyám között járatta. Tudtam mire gondol.
-Igen tényleg hasonlítok rá. Bár véleményem szerint Ő szebb.-mondtam mintha kimondta volna azt ami az előbb benne volt a pillantásában.
-Ugyan kincsem itt most te vagy az est fénypontja és egyébként is te mindenkinél szebb vagy.-mondta csilingelően magas hangján az anyám akinek az egyik keze feltűnően egész végig takarásban volt.
Mindketten elkapták a pillantásom és Anya feltartotta az eddig háta mögött rejtegetett dobozt.
-Tudom, hogy rossz emlékeid vannak ezzel kapcsolatban, de attól még, hogy hordod a téged megillető hatalmi jelképet nem válsz olyanná, mint Médea aki állandóan ezt viselte.-mondta Anyu és kinyitotta a dobozt amiben a koronám volt amit még a XVIII. században csináltatott az apám.
-Egy feltétellel.-mondtam és anyámra néztem megeresztve egy halvány mosolyt.
-Muszáj?-kérdezte halkan szemeit forgatva ki nem mondott kérésem miatt.
-Igen.-jelentettem ki.-Apa idehoznád?-kértem meg és Ő elviharzott majd öt másodperc múlva visszatért egy ugyanolyan dobozzal.
-Megengedik fenségetek, hogy megkoronázzam önöket?-kérdezte a régi udvari protokolli beszédet finom eleganciával való utánzással. 
-Természetesen.-mondtuk egyszerre.
Apám először az én fejemre helyezte a fejdíszt majd Anyáéra.
-Álmodni se lehetne szebbet.-mondta elégedetten nézve ránk.
Thalia koronája
Sulpicia koronája
Sulpicia az örömanya ruhában
-Fantasztikus. Ez a valami régid.-lelkendezett Alice.-A gyűrűd és a ruhád a valami új és-ekkor levette az egyik kék harisnyakötőjét.-Valami kék és valami kölcsönkért.
-Köszi!-mondtam kissé elpirulva.
-Sulpi idehoznád Lia csokrát?-kérte Heidi.
-Hát persze.-mondta kedvesen és három másodperc múlva felbukkant egy csodálatos lila virágkölteménnyel.
A menyasszonyi csokor
-Ez nagyon szép.-mondtam a csokrot bámulva.
-Igen az, de sietnünk kell, mindjárt naplemente. Sulpi szerintem menj le a többiekhez és küldd ki őket.-mondta Alice anyámnak mintha régi jó barátnők lennének. 
Úgy is tett. Alice pedig egy felettébb zavarba ejtő mozdulatot tett konkrétan bebújt a ruhám alá és egyik lábamat felemelve felhúzta a harisnyakötőt.
-Ümm köszi Al, de szerintem ezt én is megtudtam volna csinálni.-mondtam ismét elpirulva.
-Csitt! Összegyűrődött volna a szép ruhád.-mondta nagy komolysággal.-Na jó ismertetem a tervet: Rose és én megyünk elől és mikor elérjük az oltárt Carlisle oldalára állunk Ed mellé, utánunk jössz Te Aróval és utánatok jön Bella és Jane akik a Te oldaladra állnak  Leon mellé. Mindenki értette?
Mindenki bólogatott.
-Akkor show time.-mondta halál nyugodtan Apa és hirtelen mindenki rázkódni kezdett a visszatartott nevetéstől.
A terv alapján elindultunk a kert felé. 
Apámba karoltam és mélyen a szemébe néztem Ő pedig visszanézett rám és szinte szavak nélkül mondtunk hálát a másiknak a puszta létezéséért és azért amiért boldoggá  tett eddigi életünk során.
-Nagyon szeretlek Apu.-mondtam apámnak szívemből szóló őszinte szeretettel.
-Aeternum mea Princeps.-"örökké Hercegnőm" mondta latinul azokat a szavakat melyeket születésemtől kezdve (szinte) minden egyes nap elmondott nekem és a mai napig Ő volt az egyetlen férfi aki az "örökké" szót komolyan gondolta. A mai napig mivel Carlisle az a férfi akiért ha kell dacolok minden erővel, istennel, sorssal és hatalommal szemben, hogyha kell, hogy ez a szó valósággá váljon és tudtam, hogy Carl is megtenne bármit ennek érdekében.
Kiléptünk a kertbe. A hatalmas magnóliafa két oldalán ültek a vendégek és a fától egy kicsit messzebb egy hófehér versenyzongora állt mögötte pedig Jassper ült és belekezdett szívemnek legkedvesebb dalába.
A bevonuló
 A színhely
A vőlegény
És akkor megpillantottam Őt. Carlisle, mint egy fényözönben úszó arkangyal állt a fa alatt. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy az elveszett kislány aki voltam hazatért. A szívem megnyugodott és földöntúli boldogság járta át. Annyi szenvedés után végre megtaláltam A Férfit aki teljessé és boldoggá tesz. Mint a mágnes úgy vonzott és hirtelen minden másról megfeledkeztem. Mikor odaértünk Apu a hagyományos homlokon puszilás helyet a nyakamat csókolta meg (vámpír verzió, legyünk újítók) és kezemet Carlislé-ba tette. Szembe fordultunk egymással és arcán elterülő elégedett mosoly rímképlete volt az enyémnek.
A nap nagyon alacsonyan volt és az ég a rózsaszín, lila és narancssárga különböző árnyalatait öltötte.
-Azért gyűltünk ma egybe, hogy tanúi legyünk e gyönyörű fiatal pár frigyének.-kezdte Marcus aki a jelek szerint most a papot alakítja utólag meg majd elintézik a papírokat.-Carlisle Cullen akarod-e feleségedül az itt megjelent Thalia Venus Volturit, tisztelni, szeretni és óvni fogod  jóban, rosszban, gazdagságban, szegénységben az örökkévalóságig?
-Igen.-mondta határozottan és gyönyörű arany színű szemével mélyen a szemembe nézett, hogy éreztesse velem fogadalmának tényleges, szilárd elhatározás az alapja. 
-És te Thalia Venus Volturi elfogadod-e férjedül az itt megjelent Carlisle Cullent, tisztelni, szeretni és óvni fogod jóban, rosszban, gazdagságban, szegénységben az örökké valóságig?-kérdezte most tőlem Marcus az alkalomhoz illően átvariált szertartási szöveget.
-Igen.-mondtam boldogan lágyan elmosolyodva és egy gyémántkönny csordult a szememből a meghatottság ékes jeleként.
-Húzzátok fel a gyűrűket!
Először Carl helyezte el a csodás ékszer jogos helyén utána pedig én.
-Ezennel férj és feleség vagytok. Megcsókolhatod a menyasszonyt!-mondta Marcus unottan az utolsó mondatokat munkája végeztével.
Hiába voltam magassarkúban még így is csak Carl válláig értem így drága férjem feltalálta magát és derekamnál fogva felemelt úgy, hogy a lábam (szokás szerint) a levegőben lógott én pedig karommal átöleltem a nyakát válla fölött pedig átdobtam a csokromat Alice-nek.
A csókunk nem tudom mennyire számít maratoninak, három percig tartott és mikor véget ért és újra két lábbal álltam a földön szó szerint akkor úgy éreztem, hogy nincs nálam boldogabb lény az egész univerzumban.  

2 megjegyzés:

  1. Itt a várva vár fejezet amikor Carlisle és Thalia szerelme úgymond "hivatalos"lesz.Fantasztikus lett!Ahogy elképzeltem a jelenetet egyszerűen meseszép volt!
    Csak így tovább!
    Üdv:Izzy

    VálaszTörlés
  2. Köszi! Hozom a folytatást.
    Üdv: Tiffany

    VálaszTörlés